Káposztásmegyer II. és a Homoktövis lakópark önkormányzati képviselőjeként örömmel számolhatok be arról, hogy mennyi problémát oldottunk meg, és mennyi olyan előrelépést tettünk, melyek az itt élők hétköznapjait tette komfortosabbá. A teljesség igénye nélkül:
- Tavaly óta végre nem kell a sárban caplatni a Sárpataki Patika mögötti területen, hanem új járdákon lehet közlekedni.
- Sokakat zavartak a régen épített alvázromboló fekvőrendőrök a Székpatak utcában. Ezért három fekvőrendőrt cseréltünk itt ki újra, és létesítettünk két újat is a Tófalva és a Sárpatak utcában is.
- A lakók kifejezett kérésre bővült a lakópihenő-övezet, azaz ezeken a területeken max. 20 km/h a megengedett legnagyobb sebesség.
- A Sándor István utcában az elhanyagolt építési területet rendezve megvalósítottuk a Sándor István parkot, napelemes térvilágítással, padokkal, fák és évelő növények ültetésével.
- Még egy napelemes térfigyelő kamera is került az ún. Tréler út és Tófalva utca sarkára.
- A Homoktövis óvodában is telepítésre kerültek a beltéri élő növényfalak.
- Mivel ennek a városrésznek nagy értéke, hogy zöld, így új fákat telepítettünk, és a Vadvirágos Újpest-program keretében virágos ágyásokat hoztunk létre a Homoktövis Parkban és a Megyeri úton is.
- A Homoktövis utcai autóbusz végállomásnál lévő fás terület, valamint a Homoktövis utca – Külső Szilágyi út sarkán lévő szintén fás zöldfelület közpark védettséget kapott.











